Évértékelő • 2017

január 04, 2018

Lassan már mindenki túl van az évértékelésen, és bátran veti bele magát az év első napjaiba. Lelkesen, töretlenül halad előre, hogy megvalósítson egy újabb kitűzött célt. 2017 számomra egyértelműen a változások éve volt. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam és sokat tanultam - elsősorban önmagamról. Rájöttem, hogy bármennyire is inspiráló ez az új közeg, nekem is vannak olyan pillanataim, amikor különösen sebezhető vagyok, és legszívesebben a sarokba kuporodva sírnék, mert annyira rám tör a honvágy. Igen, ilyen is van... Ugyanakkor ez az esztendő annyi jót adott nekem, hogy nem szeretnék ilyen hálátlannak tűnni, mert annyi lehetőségben és fantasztikus élményben lehetett részem, amit más csak töredékében élhet át... Úgyhogy nem panaszkodom, csak megyek tovább, és úgyis kialakul, elrendeződik minden. 2018-ra ez is a jelszavam: minden el fog rendeződni úgy, hogy a lehető legjobb legyen! 

A KÖNYVMOLYLÉT


A tavalyi eredményemhez képest idén egy cseppet javítottam a statisztikán: összesen 62 könyvet olvastam ki. Persze ez a szám bőven messze van attól, amibe gyakran a molyon is botlok, és elképedve nézek, hogy mások egy év alatt 100-150-200 (!!) könyvet olvasnak ki, ám ezek többsége gyakran rövidebb olvasmányokból, mesékből, verseskötetekből, leporellókból tevődik össze, és így máris jobban érzem magam. Különben is, tartom magamat a tavalyi évben elhatározott olvasási stílusomhoz: csakis örömmel, azt, amihez épp kedvem van! Nekem az olvasás továbbra is az egyik legkedvesebb hobbim, ami számtalan nehéz percen segít / segített át, és a mai napig, különösen kint, Svédországban, az otthonosság érzetét jelenti számomra. 

❆❆❆

Szóval, jöjjön egy rövid összegzés, egy kicsit bővebben is...

Elolvasott könyvek száma: 62, ez nagyjából 18760 oldal.

Ebből 30 saját példány (48%), 24 könyvet a Kindle-ről válogattam (38%), 8 könyvtári / kölcsön. Úgy tűnik, az idén eléggé rákapcsoltam a saját példányos olvasásra, aminek különösen örülök, mert így látható, hogy nem csak halmozok, hanem olvasom is a szerzeményeket! Ezt 2018-ban is folytatni fogom.

Legrövidebb könyv: Walt Disney: Hamupipőke (44 oldal)

Leghosszabb könyv: J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (752 oldal)

Magyar : külföldi szerzők száma: 10 : 52 (a magyaron még javítani kell...)

Női-férfi írók aránya: 78% - 22% (több férfi szerzőtől olvastam, ez is javul! :))

Származás alapján ezúttal az angolok a győztesek (16 könyv), utánuk a svédek jönnek (11), és végül megosztott harmadik helyen a magyarok és az amerikaiak zárják a sort (10). 

Újraolvasott könyvek száma: 8
(A teljes Harry Potter sorozat + A Gyilkosság az Orient expresszen)

Címkék alapján a három legkedveltebb kategória: ifjúsági (20 könyv), romantikus (18), krimi (12)

Beszerzett könyvek száma: Kereken 30, ebből 13 ajándék, 17 saját beszerzés, aminek jelentős része pár száz forintos tétel, hála az antikvarium.hu "fizess könyvvel" akciójának. :) Sok olyan könyvet is beszereztem, amit korábban már olvastam, de szerettem volna a polcomon tudni. Így lett teljes a Mazetti életművem (négy könyv), került hozzám Tracy Chevaliertől a Leány gyöngy fülbevalóval és a Hölgy és az egyszarvú, valamint Az ember, akit Ovénak hívnak, mert a házsártos öregúrról szóló történet az egyik kedvencem lett két éve, és a könyvvel fizetésnek köszönhetően kávéáron lett az enyém. :) Van közte még idegen nyelvű könyv, mesekönyv, levélregény, romantikus, ismeretterjesztő, és hazai klasszikus is, úgyhogy igazán gazdag volt ez az év - könyves szempontból különösen!

❆❆❆

A legkedvesebb könyvek TOP listája: 

☆ Fehér Klára: Bezzeg az én időmben 
☆ Colm Tóibín: Brooklyn 
☆ Lawrence Anthony - Graham Spence: Elefántsuttogó 
☆ Cristina Caboni: A parfüm titkos útjai 
☆ Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek 
☆ Kristin Harmel: A felejtés édes íze 


Fehér Klára lányregénye repült legelőször a kedvesek közé, ami egy édesbús történet a tizenöt éves Katiról, aki az igaz szerelemről álmodozik, és meg is találja, ám az élet közbeszól. Szomorú, mégis lélekemelő olvasmány, egyértelműen újraolvasásra érdemes. A Brooklynt már csak a közelgő költözésem miatt is roppantul nekem való könyvnek találtam, ugyanis Eilis élete több ponton is rímelt az enyémre. A könyv érdekessége, hogy a narrátor mesél, nem maga Eilis, így egy kicsit szenvtelen az első benyomás, de épp ettől válik olyan egyszerűvé, megfoghatóvá. Az Elefántsuttogóról nem volt kérdéses, hogy ide kerül. Állatok, hűség, természetvédelem, az állatok iránti bizalom és tiszteletteljes bánásmód - csupa olyan kulcsszó, amit nagyon a magaménak érzek és tökéletesen azonosulni tudok velük. Lawrence Anthony személyében egy páratlan embert ismerhettem meg és alig várom, hogy a bagdadi kalandjairól is olvashassak! A Parfüm titkos útjait még a tavalyi Könyvfesztiválon zsákmányoltam, de biztos voltam benne, hogy szeretni fogom. Romantikus, kedves, szívhez szóló női lektűr, amit az illatok különleges világa tesz még csodálatosabbá. A Mielőtt megismertelek kapcsán volt bennem némi félsz, mert tartottam tőle, hogy a túlzott rajongás miatt egy viszonylag szép köntösbe bújtatott, kissé kiszámítható csomagot kapok majd, de tévedtem. Filmen is nagyon szerettem, de könyvben is magával ragadott Louisa és Will sajátságos kapcsolata. Ez tipikusan egy zsebkendős történet! Végül a Felejtés édes íze. Bevallom, a gyönyörű borító miatt csábultam el rá, de úgy tűnik, ezúttal jól jött ki a lépés. :) Egy nagyon izgalmas családregényre találtam, amit a különféle sütireceptek egészítenek ki. A szereplők is a szívemhez nőttek, és nagyon drukkoltam a végén, hogy minden jóra forduljon. Igazi meglepetés volt ez a könyv, sokkal többet ad, mint amit sejtet! 

A legnagyobb csalódások TOP listája: 

☹ April Genevieve Tucholke: Wink, ​Poppy, Midnight
 ☹ Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
☹ Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

A Wink, Poppy, Midnight ígéretesen indult, de egy kesze-kusza, zavaros történet bontakozott ki, amit ráadásul egy kis thrilleres hatással próbáltak még eladhatóbbá tenni. Erre sajnos nem vagyok vevő... A Gyorsan elhadaromnál is hasonlóan jól indult az első pár fejezet, de Lauren szörnyen rossz mesélő. Csapong, ismétel, csapong és ismétel. Kár, hogy nem volt egy rendesebb lektora, mert akkor kihúzkodhatta volna belőle a felesleges részeket. Az Ármány és kézfogó pedig mindenen túltett. Rettentően vontatott, száraz és agyonzsúfolt rész, ami ráadásul nem is viszi előrébb a történetet, csak elhúzza a mézesmadzagot. Ne már!!

❆❆❆

És a végére még néhány leg-leg...


A legcukibb könyv: J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek
A legjobb folytatás: Kalapos Éva: D. A C. - Éretté nyilvánítva
A legjobb krimi: Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen // Camilla Läckberg: A kőfejtő
A legjobb mese: Varró Zsuzsa - Varró Dániel: Áfonyka
A legjobb verseskötet: Varró Dániel: Mi lett hova?
A legjobb ifjúsági könyv: Nicola Yoon: Minden, minden // Jenna Evans Welch: Love & Gelato

❆❆❆

A tervekről: Mivel a klasszikusokkal is igyekszem barátkozni, első körben Jane Austentól a Büszkeség és balítéletet választottam, ami kimondottan kellemes meglepetés volt. Tulajdonképpen jobban féltem tőle, mintsem kellett volna, és így egy olyan időt álló, örök érvényű történetet kaptam, amit még a mai korban is élvezhetőnek találtam. Nem minden része ragadott egyformán magával, de mindenképp tervezek más Austent is olvasni. Életemben először sikerült teljesítenem a VCS-t is, aminek nagyon-nagyon örülök, mert eddig mindig mumus kihívás volt, de ez a siker most egészen szárnyakat adott! Idén is leadtam már a jelentkezésem, illetve tervezem az Amit főztél, edd is meg c. kihívást, de ezen még vacillálok... 

A tudatosságról: A beszerzések terén nagyon örülök, hogy több olyan kötetre is szert tettem, amire rég vágytam, de mindet alaposan mérlegeltem, mielőtt megrendeltem / kértem volna. Kevés befürdésem volt saját könyvvel, úgyhogy ebben is határozottan fejlődöm. A radarom kezd kifinomulni, és már messziről kiszimatolom, mi az, amit feltétlenül a polcomon szeretnék tudni, és mi az, ami várhat. Így sok csalódástól kíméltem meg magam, mert gyakran a szép borító, ígéretes fülszöveg kombó elég becsapós... Könyveket is adtam el, főleg a bátyám otthon hagyott köteteiből, illetve ezeket használtam fel az antikos fizetésekkor is. Viszonylag kevés olyan kötet van, amire most nagyon vágyom, mert többnyire a karácsonyi könyveső minden vágyott szépséget meghozott.  Amit tervezek a jövőre, az a saját könyveim apasztása, a Kindle-in felhalmozott könyvek olvasása, és a választás öröme, azaz csakis azt olvasni, amihez tényleg kedvem van. :) 

A MOLYLÉTEN TÚL

Ez a rész különösen nagy figyelmet kapott az idén, főleg az életemben bekövetkezett változások miatt. Rengeteg olyan élményem van, amire boldogan emlékszem vissza, és örömmel fogom felidézni, ha majd felsejlik előttem 2017. Amit sikerként könyvelhetek el, és az életemet is továbblendítette, az a mesterdiploma, illetve a jogosítvány megszerzése. Mindkettőre büszke vagyok, és még ha egyiket sem használom ki úgy, ahogy szeretném, ez idővel javulni fog, legalábbis a hosszabb távú terveim között szerepelnek. :) A munka világával még csak ismerkedem, egyelőre nehéz megvetni a lábam, de dolgozom ezen is. Az új év remélem egy ígéretes folytatást is jelent. Én minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön valamit találnom, amit tényleg örömmel végzek majd. A svéd tanulás is hihetetlen kalandos volt, a tanfolyamot különösen élveztem. :)

Utazások tekintetében is kiemelkedő volt a tavalyi esztendő. Életemben először jártam Franciaországban, méghozzá Párizsban, ami alighanem az év egyik csúcspontja volt. Fantasztikus volt mindet élőben is felfedezni, amit eddig csak képeken, vagy interneten láthattam. Csordultig telik a szívem a Musée d'Orsay, a Notre Dame és Öreg Hölgy visszaidézésekor, de minden ott töltött pillanatra boldog mosollyal emlékszem vissza. Ráadásul a vágyott várost nem is akárkivel, hanem a párommal, a szerelmemmel, a legjobb barátommal, a társammal járhattam be, akinél jobb embert kívánni sem lehetne. Még mindig annyira hálás vagyok azért, hogy az életem része, és mindenben mellettem áll, támogat és igazgat, amikor épp szükségem van rá. ♥ 


Párizson felül Németországban is eltöltöttünk egy teljes hónapot, ahol Potsdamot és környékét barangoltuk be. Jártunk Berlinben, a Wannsee partján, a bátyáméknál Nürnbergben, Erlangenben, és még magyar vacsit is főztem az indiai kollégáknak. Kétszer is eltöltöttem egy-egy hétvégét Bécsben, ahol különféle élményekben volt részünk. Belföldön is kirándultunk: elutaztunk Sopronba, egy kedves barátunkhoz, ami szuperül sikerült, és összekötöttük még egy győri kiruccanással is, amikor meglátogattuk az unokatesóimat. :) Először láttam a kivirágzott Gellért-hegyet, ami csodálatos emlék, nem véletlenül imádom annyira a tavaszt!
Svédországban is több helyen jártunk, ahol eddig még sosem: a rosersbergi kastélyban, Norrtäljén, Nyköpingben, a Balti-tenger partján, Stockholm néhány eddig nem látott, de ingyenesen látogatható múzeumaiban, az adventi vásárokban (Märsta-Sigtuna-Stockholm)... Piknikeztünk a Djurgården szigeten, gyönyörködtünk az őszi Skanzenben,  gombásztunk, válogattunk a vásári forgatagban, fenyőfát vettünk, bejglit sütöttünk, mézeskalácsot díszítettünk, házi kenyeret is készítettünk... Kereszteltünk, ünnepeltünk - többször is, karácsonyoztunk, mindezt együtt

2018-ra csak azt szeretném, ha a szakmai életem is kicsit fellendülne, de minden más úgy jó, ahogy van. Csodálatos családom van, akikre bátran támaszkodhatok, egy fantasztikus ember áll mellettem, aki mindennél többet jelent számomra, és mellette még az életem is számtalan kalandot fog kínálni, ebben biztos vagyok. Mindig hálát adok azért, amim van, és igyekszem ebben a szellemben megküzdeni a felbukkanó akadályokkal is.

A blogon is sokkal aktívabb voltam, összesen 47 bejegyzés született az előző évben. Ráadásul megünnepeltem az első szülinapomat is. :)) A legtöbb posztot februárban írtam (6), míg a legkevesebbet áprilisban (2). Átlagosan havonta 3 bejegyzést írtam, ami szerintem nem rossz arány. A havi zárás az egyik legkedveltebb rovat, de úgy vettem észre, hogy a svéd tapasztalataimról is szívesen olvastok. :) Idén is folytatom a blogolást, és igyekszem érdekes, szórakoztató és olvasásra érdemes tartalmat létrehozni, mert ez a célom ezen a felületen. Köszönöm Nektek a sok kedves hozzászólást és remélem, jövőre is velem maradtok! :)

Minden kedves olvasómnak fantasztikus élményekben gazdag, inspiráló, és örömteli új évet kívánok; szerencsét, erőt és egészséget, hogy minden teljesüljön a vágyaitok szerint! :) 

(Képek forrása: saját // Pinterest // moly.hu) 

Hasonló bejegyzések

4 megjegyzés

  1. Boldog új évet Sister! Kívánom, hogy minden úgy rendeződjön el, hogy a lehető legjobb legyen neked valóban! Simuljon ki minden ránc! :) :*

    Nagyon tetszik ez a felosztás, hogy otthoni/kindle/könyvtári-kölcsön, lehet, hogy én is bevezetek egy ilyesmit a statomba, akkor legalább látszana, hogy még ha nem is teljesítettem a vcs-t, azért mégiscsak lehet, hogy teljesítettem a sok-sok otthoni könyv olvasásával.
    Ezek a kávéáras beszerzések szuperül hangzanak! :)
    A Büszkeség és balítélet tetszeni fog szerintem! :)

    Hajrá minden kisebb és nagyobb tervedhez! :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is nagyon boldog új évet kívánok, PuPi! :) Köszönöm a kedves szavaidat! :) :*

      Már a tavalyi bejegyzésemben is így tagoltam, mert sokkal jobb érzés azt is látni, hogy még ha a Vcs-t el is buktam, azért a saját könyveimmel is haladtam. :) Nyugodtan viheted, ha tetszik! :)

      A kávéáras beszerzésekre különösen büszke vagyok, mert úgy jött össze a 17 vásárlás, hogy közben nem is költöttem olyan eget rengetően sokat. Voltak olyan antikos megrendeléseim, amiket egy az egyben nullára is ki tudtam hozni, de volt olyan is, amire kereken 70 Ft-ot kellett ráfizetnem. Elég változó, de mindegyik nagyon szuper kis zsákmány. :)

      Azt hiszem, kicsit félreérthetően írtam azt a blokkot, mert a B&B-t már elolvastam tavaly. :) Nem lett a kedvencem, de érdemes volt belefogni, és így a klasszikusos listámat is elkezdtem törleszteni. :)

      Én isegy örömteli, sikeres, szuper olvasmányokban gazdag évet kívánok neked, PuPi! :)) :*

      Törlés
    2. Igen, rémlik ez a felosztás, de most jobban felfigyeltem rá. :)

      70Ft, meg nullások, hát egyik jobb mint a másik! :) Ügyes voltál nagyon!

      Jaj, én meg nem figyeltem eléggé, meg két részletben írtam a kommentet is, és aztán nem tértem már vissza fentre, de persze értem, hogy már elolvastad, csak elsőre, ahogy a terveknél így kezdődött, megzavart. :) Örülök, hogy érdemes volt!

      Köszönöm én is a jókívánságokat! :) :* És most menjünk olvasni! :D

      Törlés
    3. Örülök, ha tetszett a felosztásom! :)

      Köszönöm. :) Igyekszem mindig okosan vásárolni, de ez tavaly különösen jól sikerült. :)

      Semmi baj! Át is írtam a blokk címét, nehogy mást is félrevezessen, mert itt összegeztem a tavalyi és az idei terveket is. Amit aztán kifejtettem egy külön posztban is, de gondoltam, úgy dukál, ha írok róla itt is dióhéjban. :)

      :* :)

      Menjünk! :))

      Törlés