A fényekben játszó november

december 02, 2017

A skandináv népeknél elég korán jön el a sötétedés ideje télvíz idején. Már november elejétől megfigyeltem, hogy elkezdődnek rövidülni a nappalok, és alig néhány óra az, amit még a világosban tölthetünk. Ez is inkább felhős éggel párosul, és több napon át tartó esőzés veszi kezdetét. Nem túl bizalomgerjesztő, valljuk be... Épp ezért a svédek már ilyenkor megkezdik otthonaik kicsinosítását az ünnepekre, és minden lakás, házikó vagy kuckó megtelik varázslatos fényekkel. Ezek az apró dolgok kifejezetten segítenek elviselni ezt az időszakot, egyúttal fel is dobják a hangulatot. :) 

Könyvek és olvasás 

Továbbra is hősiesen könyvstoppot tartok, bár ezt nem túl nehéz, mert épp karácsonyi dekorációra költöm a pénzem. :) Így is dúskálhatok az olvasatlanokban, és egyelőre nem érzem úgy, hogy bármiről lemaradnék. Jó érzés, hogy nem függök az újdonságoktól és kibírok akár több hónapot is anélkül, hogy könyvekre költenék. Azt hiszem, egész jól megy ez a minimalista dolog. :)


Ami az olvasásokat illeti, ebben a hónapban több saját könyvem is sorra került. Összesen 6 könyvet tudok felmutatni, amiben vannak ugyan rövidebb kötetek is, de azért elég szép szám. :) A hónap egyik kedvence a Felejtés édes íze lett, amiben a főszereplő nő, Hope, nagymamája múltját igyekszik felderíteni Párizsban, miközben kiderül számára, hogy gyökerei egészen máshova vezetnek, mintsem ő azt valaha sejtette volna. Keserédes, szívmelengető olvasmány volt, tele finomabbnál finomabb sütirecepttel. Tökéletes egyveleg volt, nagyon szerettem! Hasonlóan kellemes meglepetés volt Tolkien Karácsony apója, amit már a téli ajánlóba is betettem. Nem szeretném magamat ismételni, de egyszerűen elolvadtam tőle, hangolódáshoz keresve se találhattam volna jobbat. Varró Dani új verseskötete, a Mi lett hova?, hozta a szokásos Dani-vonalat, amit úgy szeretek. Az örök kedvenc nyelvi virtuóz költőm, aki egy életre bebiztosította magát nálam. Nem tud csalódást okozni! Noel Straitfeld Balettcipők című történetét már áprilisban beszereztem magamnak, de így ősszel jobban passzolt a hangulatomhoz. Nem lett végül is kedvenc, ennek ellenére kellemes élményként maradt fent.
☃☃☃
Csalódásom is akadt: a Szívek szállodája főszereplője, Lauren Graham önéletrajzi könyve, a Gyorsan elhadarom nem ragadott magával különösebben. Az eleje még tetszett, de később egyre lassabban haladtam vele és végül már csak azért olvastam el, hogy mégis befejezzem valahogy. Nagyon nem az én világom volt ez a csapongó, sztorizgató egyveleg, egy végtelenségig nyújtott rétestésztára hasonlított. Szerettem volna szeretni, de nem sikerült. :(

☃☃☃
Az év utolsó hónapjára főleg karácsonyi történeteket néztem ki, illetve szeretnék a végére érni a VCS listámnak is. Már csak két könyvre vagyok a teljesítéstől, úgyhogy Fredrik Backman nagymamás történetét szeretném elolvasni, illetve van egy téli Mumin könyvem is, amit direkt a téli időszakra tartogattam. Kíváncsian várom őket! :) 

Filmek

Hát igen, az egyedül töltött két hét megtette a hatását, rengeteg filmet néztem. :) Az ünnepi hangolódás jegyében válogattam, így elég sok karácsonyi film található a snittes listámban. Ami kiemelkedik az összes közül, az egyértelműen a Csillaghercegnő, a cuki-aranyos-bájos-de-nem-giccses norvég film, illetve Az utolsó király. Mindkettő szerepel a skandináv filmválogatásban is. Újranéztem a Csillagport, ami awwww, még mindig az egyik kedvencem, illetve ledaráltuk még a hónap elején a Titkok könyvtára trilógiát, ami különösen szórakoztató volt, és Carter dokit is üdítő volt orvosi köpeny nélkül látni. :) 


Programok

A november egész eseménytelenül telt el; főleg dolgoztam, svédet tanultam, és otthon voltam. A tanfolyam is véget ért, éppen november 30-án, ami miatt picit szomorú vagyok, mert a következő csak február végén indul, úgyhogy rengeteg időm van, hogy felzárkózzak az A2-es szintre. (Az A1 felét jártam most végig.) De már nagyon szépen be tudok mutatkozni, és összefüggően tudok beszélni magamról kerek három percig. Erre azért büszke vagyok, mert hiába alap sok ember számára, nekem mégis óriási előrelépés, hogy már kicsit is megértek valamit a svéd blablából. :) Bébiszitterkedni is voltam az egyik hétvégén, ez is egész jól sikerült. Szerencsére a két kisgyerek, akikre időnként vigyázok, már elég jól elfogadtak, és egész aktívan töltöttük el azt a pár órát, amíg a szülők dolgoztak és szusszantak. Jó érzés olyan helyen lenni, ahol megbecsülik a magyar tudást is! 


Itt már november elején elkezdődött az ünnepi hangolódás: a boltok megteltek karácsonyi dekorációval, feldíszítették a szokásos két hatalmas fát a vasútállomáson, amik esténként csodás hangulatot kölcsönöznek a várakozóknak, illetve a fényfüzérek, gyertyafényes esték ideje is elérkezett. Az újságokban sorra jelentek meg a karácsonyi hirdetések, mikor és hol lesz karácsonyi vásár. Mivel még sosem jártam itt karácsonyi vásáron, épp ezért ez az egyik óriási meglepetés, hogy ezt végre láthatom! Első körben Märsta közelében jártunk, egy picike helyen, amit elég nehezen találtunk meg, de nagy nehezen mégis sikerült. :) Tulajdonképpen egy félig étterem-félig design üzletcsarnokban kapott helyet, ami nem is a hagyományos értelemben vett vásárok közé tartozik, mivel végig fedett helyen voltunk. Ennek ellenére roppantul élveztem, és beszereztünk néhány karácsonyi ajándékot is, ráadásul elég barátságos árakon. A karácsonyi ajándékok is nagyrészt készen vannak: idén először készítettük el őket ketten, különféle gasztrocsodákat. :) Van köztük házi pesztó, csokis mogyorókrém, illetve karamellkrém, amit az Ikeában talált csatosüvegekbe kanalaztunk. Innen már csak az egyszerű dekoráció hiányzik, de az már tényleg utolsó simítás. :) 


Decemberre beterveztem egy stockholmi kirándulást, ami főleg a karácsonyi vásárok feltérképezését fogja jelenteni, illetve Sigtunába is tervezek menni, mert ott is elég csábító a vásári forgatag. Elvileg vár rám még egy bébiszittelős hétvége, és szeretnék mézeskalácsot is sütni, ugyanis irtó cuki kiszúróformákat vettünk az Ikeában, amit a jövő hétvégén tervezek felavatni. 22-én pedig irány haza, ahol ezúttal két csodás hetet fogunk eltölteni. ♥

(Képek forrása: Pinterest // saját)

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés