A diplomás január

február 02, 2017

Új év, új havi záró poszt. :) A hónap ezúttal sok mindent tartogatott a számomra, de legfőképpen minden okom megvan rá, hogy boldog legyek, hiszen január 25-e óta hivatalosan is franciatanárnő vagyok! Erről majd picit írok bővebben is. :) 

Könyvek és olvasás 

A többiek zárásait nézve, én helyettük is kicsit vásárolgattam. :) A hónap elején megérkezett a két utókarácsonyi könyvem, név szerint a Blackmoore, illetve a Karácsonyi levelek Tolkien tollából. Az antikvarium.hu az egyik nagy tavalyi felfedezettem, és miután kiderült számomra, hogy létezik a könyvvel való fizetési opció, gondoltam, teszek vele egy próbát. Így esett, hogy az előjegyzett kedvenc-kedves könyvem, Ove, nevetségesen olcsón jutott a birtokomba. Teljesen újszerű példányt kaptam, mondhatni kávéárért, ahogy PuPilla szokta írni. :) A havi beszerzéseimet egy rég vágyott Benedek Elek mesekönyvvel tetőztem be, amit egy itthoni antikváriumban találtam és már alig várom, hogy elolvassak. Főleg európai népek meséiből szemezgetett Elek bácsi, ami számomra mindig érdekes barangolás. Egyrészt megfigyelem a hasonló motívumokat, másrészt felfedezek valami különlegességet, ami az adott népre jellemző. 

A nyugis vizsgaidőszakomban mindig jobban csúsznak a könyvek, itt sem volt másképp. Összesen 8 könyvet fogyasztottam el. 

Rachel Cohn - David Leviathan: Dash és Lily - A kihívások könyve - Elsőként ezt a cuki YA könyvet fejeztem be, amit nagyon megszerettem. Még karácsony után is elvarázsolt New York hangulata, a kivilágított utcák, a bájos találkozás. Karácsonyi hangolódásra, lélekmelengetésre bárkinek szívesen ajánlom! 

Mari Jungstedt: Észrevétlen - Kicsit gyengécskén muzsikált ez a skandináv krimi, de nagyon magukkal ragadtak a szigetbeli leírások. A könyv egy kicsit krimis, viszont zömében inkább egyfajta Gotlandi útikalauz.


Kristina Ohlsson: Mostohák - Kristina Ohlssontól még sosem olvastam, de ezzel a könyvvel meggyőzött, mindenképp folytatom a Fredrika Bergman sorozatot. Ráadásul utóbbi még vcs-s kötet is, igaz az alternatív listáról. De ugyanúgy számít! :) 

Jeanette Winterson: A szenvedély - Szintén listás olvasmány volt, ami egy igazán különleges világba kalauzolt el. A hangulata sokáig velem maradt, ezt a bűvös-bűnös atmoszférát nem tudtam teljesen megemészteni. Nem lett kedvenc, de semmiképp sem bánom, hogy sorra kerítettem. 

April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight - Csalódás, óriási csalódás. Nyomasztó, kesze-kusza, érthetetlen. Az egész a saját farkába harapó kígyó esetét juttatta az eszembe. 

❄ Vaskó Ildikó (szerk.): Háncsvirág - Nem jártam jobban a norvég mesegyűjteménnyel sem. Semmi eredetiség, csak önmagukat ismétlő mesék. Nagy kár. :( 

Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja - Vegyes érzéseket hagyott bennem. Egyrészt teljesen elbűvölt a gasztro-vonal, a cukrozott édességek elkészítése. :) Másrészt szíven ütött a háttértörténet. A pestis borzalmait szerencsére nem hangsúlyozta ki annyira, de még így is rettentő volt olvasni az emberek fájdalmáról, a rengeteg áldozatról. 

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben - A hónap kedvence, kétség kívül. Nem az első könyvem az írónőtől, de nem is az utolsó. :) A II. világháború küszöbén játszódó történet nagy hatást gyakorolt rám, kicsit más szemszögből világította meg ezt a korszakot. Horváth Kati egy szeretni való főhősnő, akivel nagyon könnyű azonosulni. Szomorú, mégis lélekemelő olvasmány.

Filmek és sorozatok 

Több filmet is újranéztem, de új filmeket is beiktattam. Ezek közül az egyik legcukibb a Gólyák c. animációs film. :) A Minden út Rómába vezet egy laza popcorn mozi, kiszámítható fordulatokkal, de gyönyörű olasz tájakkal. Külön kiemelném az Oscar-díjra jelölt rövidfilmünket, a Mindenkit. Erről csak annyit, hogy sokkal érdemesebbnek találom, mint a tavalyi választottat. Drukkolok neki és drukkoljatok neki ti is! Érdemes rászánni azt a 25 percet. :) 

Programok

A békés, javarészt tanulásra szánt januárom alaposan átalakult. Mivel már régóta fontolgattuk, hogy belekezdek a Kreszbe, és megtanulok végre vezetni, erre most jött el az ideális idő. Az államvizsga tételek közepette hol elsősegélynyújtást, hol a közlekedési ismereteket tanulgattam, egyszerűen pazar volt egyszerre háromféle dolgot észben tartani. Ebből a leghamarabb az államvizsga tételeket dobtam a "lomtárba", mivel, ahogy írtam is, 25-én sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat és tényleg tanár lettem. :) Ezután rögtön egészségügyi vizsgára mentem, ahol szintén sikerrel vettem az akadályt. A Kresz kissé kifogott rajtam, azt sajnos újráznom kell, de bízom benne, hogy másodszorra ott is sikerül megfelelnem. A hónap nagy része főleg ebben a tanulási koncentrikus körben mozgott, így nemigen mentem sehová, de ebben a latyakos, rémes időben nem is volt kedvem kimozdulni. Inkább bekuckóztam a takarómba és vagy filmet néztem, vagy olvastam. Esetleg tanultam. :) Azért így is szakítottam időt baráti találkára és családi programokra. 


És hogy mit hoz a február? Lehetőleg egy sikeres Kresz vizsgát, továbbá bécsi utazást, diploma átadó ünnepséget, közös családi ünneplést, baráti találkákat és még ki tudja, mit... Most a vezetésre kell fókuszálnom, azt szeretném minél jobban és minél ügyesebben abszolválni. :)

(Képek forrása: Pinterest, Tumblr)

Hasonló bejegyzések

6 megjegyzés

  1. Gratulálok az államvizsgához! Remélem mindig ilyen lelkes és lelkiismeretes tudsz maradni, szerintem nagyon jó tanár leszel! :)
    A Kresz, hát oda se neki... majd másodjára. :) Tök jó, hogy lesz jogsid, szerintem vezetni szuperjó! :)))

    Jó sokat olvastál, sajnálom, hogy volt köztük csalódás is. :( Pl. a Wink Poppy, arra pedig kíváncsi voltam egy ideig, hátha egy figyelemre érdemes YA mégis. De akkor nem lóg ki a sorból.
    A Mostohák nekem is megvan, csak még nem olvastam. :) Ove kávéáron, hát ez pazar! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) :* Ez nagyon jólesik! :) Igyekszem megmaradni ennél az attitűdnél, bár ez nálam, azt gondolom, valamennyire belülről fakad. :)
      Hű, tök jó, hogy te is ilyen lelkes vagy a vezetést illetően! :) Kicsit félek és bizonytalan vagyok, de azért várom is. Először olyan ijesztő, amikor felmordul a kocsi alatt, de azt hiszem, majd a rutinnal hozzászokom. :)

      Muszáj volt valamivel kikapcsolódni. :) Katának tetszett, szóval nincs ez kőbe vésve, de én többet vártam. :( Sajnos nem, nekem olyan erőltetettnek tűnt. A túlzott különcködésével pont átesett a ló túloldalára.
      Nagyon izgalmas! Nagyon-nagyon! Szóval ajánlom. :) Ove meg tényleg nagyon olcsó volt, kellett nekem saját példány. A kedvenceket igyekszem beszerezni, főleg ha könyvtárban vagy e-ként olvasok. :)

      Törlés
    2. A vezetést illetően már 10+ éve lelkes vagyok. ;) Nagyon régóta van jogsim, és szerencsére naponta vezetek is. :))) Remélem te is szeretni fogod! Csak ne hagyd, hogy a kezdeti nehézségek elkedvetlenítsenek. :)

      Tényleg, KAtának bejött a Wink, Poppy. Csak mintha még nem posztolt volna róla. Majd megnézem.

      Na igen, az ilyen nagyon kedvelt kötetekből szeretne az ember sajátot is. :)

      Törlés
    3. Igyekszem pozitív maradni, de azért van bennem félsz... Vannak olyan helyzetek, amikor frászt kapok, pl. amikor egy bazi nagy teherautó vagy kamion van mellettünk... De majd megtanulom ezeket a helyzeteket is kezelni. :)

      Óh, gratulálok! :) Mindig is csodáltam azokat a nőket, akik ilyen magabiztosan vezetnek! :) A barátom is már több, mint tíz éve vezet, és nagyon szereti. :) Mondjuk ő nagyon-nagyon jó sofőr. :) Szerencsére a családban elég jól vezetnek a családtagjaim, remélhetőleg, én is a jobbak közé fogok tartozni. :) Köszi! Igyekszem majd nem elkeseredni, ha valami nem megy azonnal. :)

      Szerintem nem, még nem írt róla, csak tervezett. :) Pedig érdekelne a véleménye. :)

      Pontosan! :) Szóval most mindet felvéstem az antikváriumos listámra, és várom, hogy beérkezzenek az értesítések. :)

      Törlés
    4. Ha jó sofőrök mellett szoktál ülni, akkor már most ellestél, elleshettél jópár hasznos dolgot, menni fog! :)

      Én is várom már Kata posztját! :)

      Törlés
    5. Legfőképp a higgadtságot. :D Fontos szempont, az tuti. :) Köszi a sok biztatást! :)

      Szintúgy. :))

      Törlés