Talán meglepő a cím, de annyi jó dolog történt ebben a hónapban (is) velem, hogy úgy éreztem, éppen ideje kimozdítani a depis hónapok közül, mert a november lehet ám csodás hónap is! 

Könyvek és olvasás:

Ebben a hónapban sem jeleskedtem annyira a könyvvásárlás terén, ez most egy ilyen időszak. Azért nem kell aggódni, így sem szenvedek hiányt szuper olvasmányokból, csak éppen vagy itthoni olvasatlant apasztok, vagy pedig könyvtárazok, nem beszélve a Kindlimen roskadozó könyvhalomról... :) Az olvasás sem ment olyan fényesen, mint az előző hónapban, de ez a rengeteg plusz program és elkötelezettség miatt alakult így. Mindössze két és fél könyv csúszott le, ebből az egyik az Emma meg én folytatása, ami egy cseppet unalmasabb volt, mint az első rész. Utána pedig újra kalandoztam egyet Ambrózy báróval és Mili kisasszonnyal a századfordulóbeli Budapesten, ahol együtt göngyölítettük fel a perzsa uralkodót ért bűntettet. Izgalmas volt, kellően csavaros is, éppen olyan hosszúságú, amilyennek lennie kell. 

Jelenleg egy skandináv krimit olvasok, életem első Camilla Läckberg-jét. A kezdeti döccenők után kezdek belerázódni, most már alig várom, hogy újra belevessem magam!

Filmek / sorozatok: 

Filmek terén nagyon színes hónap lett ez a november: kétszer is eljutottam a moziba. Először az Infernot néztük meg a barátommal, ami mindkettőnknek tetszett, még a sok negatív kritika ellenére is. Szerintem korrektül összerakták, a sok budapesti helyszín különösen megdobogtatta a szívünket. :) Firenzét pedig újra bejártuk, ezúttal egy másik szemszögből. Óriási élmény volt felfedezni azokat a helyeket, utcákat és részeket, ahol mi is jártunk a nyáron! :) A húgommal pedig csaptunk egy szombati filmnézős estét, az új Bridget Jones-t lestük meg ketten. Erről külön bejegyzést is írtam. Ezen kívül volt közös mesenézés (Szenilla nyomában - a Némóhoz képest sokkal meghatóbb és felnőttesebb témát dolgoz fel, nekem jobban is tetszett), egy kis dráma (Banks úr megmentése - ez is nagy élmény volt, főleg a benne játszó színészek - Tom Hanks és Emma Thompson - miatt), és folytattam a megkezdett sorozataimat is. A Jane the Virgin 3. évadát már október óta nézem, ehhez most a Válótársak című, hazai sorozat második évada csatlakozott.

Zene: 

Két zenét is hoztam, ami a hónap kedvence lett. Az egyik a Twenty One Pilots Polarize c. száma, de ennek csak az első felét szeretem, a másik része túl ordibálós nekem. De a dallama sodor magával, kellemes. :) 

A másik pedig régi családi kedvenc, a Toto nevezetű együttes, akinek legismertebb száma az Africa. De én nem ezt a számot ajánlom, hanem az új albumukról a Little Things-t. Ennek a dalszövege is gyönyörű, lefordítottam magamnak. Ráadásul az a Joseph Williams vokálozik benne, aki a híres filmzeneszerző, John Williams fia. Zseniálisan összerakott zene, teljes a dallamtapadás. :)

Programok: 

Az előre eltervezett programok közül mind megvalósult. :) Az őszi szünetben nálam volt a barátom, volt mozi, közös séta és vásárlás, meg kicsi főzőcske is. Bár ilyen lenne minden hétvégém! :)

November 15-én sikeresen leadtam a szakdolgozatom, jelenleg a csodás portfólión dolgozgatok. Nem nagy kedvvel, de annál nagyobb akaraterővel! Még alig ocsúdtam fel a szakdoga utáni sokkból, máris elkövetkezett a péntek délután, amikor is ellátogattunk az ötödikesekkel a Láthatatlan Kiállításra. Óriási élmény volt, lelkendezést is kanyarítottam róla. A sikeres szakdoga leadást megünnepeltük a barátnőmmel is egy kiadós Donuts Library-vel. Igazi csacsogós-fánkozós-kávézós délután lett belőle, ami nagyon ránk fért már. :) 

A hónap végén pedig már izgatottan vártam a november 25-e délutánt, ugyanis ekkor indultam a császárvárosba, Bécsbe. :) Édeskettes hétvége volt, tele adventi vásáros forgataggal, közös ebédekkel, nagy sétákkal, Albertina kiállításnézegetéssel és sok-sok boldogsággal. :) Egészen karácsonyi hangulatom támadt tőle, már ötletelek fejben, hogy kinek mi hiányzik az ajándékához. 

És hogy mit hoz a december? Először is, Asztalkás beszélgetős délutánt, társasjátékos délutánt, ha minden igaz, illetve aktív készülődést a karácsonyra, az év végére. Közben írogatom a portfóliót is, az az utolsó nagyobb lélegzetű munkám egy jó darabig. A gyerekek miatt hivatalos vagyok a közös karácsonyi bulira is, ezt is nagyon várom már. Az ünnepeket pedig a kibővült családdal tartjuk, ezúttal a nagynénémék is csatlakoznak hozzánk. :) Reményeim szerint nem csak az írásra, de olvasásra, sütisütésre és lakásdekorálásra is marad időm. Alig várom a karácsonyt! :)

(Képek forrása: Pinterest, Tumblr)

Az októberi összefoglalómat egy rejtélyes kirándulás lehetőségével zártam, amit csak egy képpel illusztráltam. :) A szerencsés véletleneknek köszönhetően éppen az első adventi hétvégén nyílt alkalmam együtt tölteni néhány napot a barátommal Bécsben. :) Utoljára egy gimis osztálykiránduláskor barangoltam a császárvárosban, ami nem mostanában történt... A nagyszüleimnek köszönhetően pedig többször is kirándultunk a határon túl; vagy múzeumlátogatás, vagy pedig városnézés céljából. Én ötvöztem a kettőt: kulturálódtunk és várost is néztünk. :)

Életemben először utaztam railjettel, és el kell mondjam, fantasztikus! Meglepően gyors, főleg Hegyeshalom után, de az utazás összességében is kicsivel több, mint 2 és fél óra alatt könnyen abszolválható. A vonat kényelmes, mellettünk suhan a táj, és egyenesen a Hauptbahnhofra, azaz a főpályaudvarra visz. Onnan pedig szinte seperc alatt jutunk el bármelyik belvárosi nevezetességhez. 

Pénteken, tanítás után indultam el, és kora estére már oda is értem. Aznapra nem terveztünk nagy programot, épp csak egy picike sétát a belvárosban. :) Miután lepakoltam, elindultunk vacsorahelyszínt keresni. Véletlenül találtunk rá egy nagyon kellemes bisztróra, ahol a bécsi lakosok borozgatva, nagyokat szívva a cigarettájukból épp a heti fáradalmaikat pihenték ki. Érdekes, hogy itt a belső helyiségekben is engedélyezett a dohányzás - én ettől teljesen elszoktam, mi több, sokszor zavart is. Itt szerencsére nem volt vészes a füstmennyiség, még éppen az elviselhető kategóriába tartozott. Mindketten a borjúpörköltre szavaztunk nokedlivel - nem bántuk meg! Szuper választásnak bizonyult, igazi helyi specialitás, ráadásul istenien elkészítve. 

A finom falatok után jólesett a belvárosi séta, aminek a végén kikötöttünk az egyik adventi vásári helyszínen, a Karlskirche előtti téren. Talán ez volt az egyik leghangulatosabb vásár az összes közül, ahol jártunk. Nem volt fojtogató a tömeg, hangulatos fények burkolták be a fabódékat és fenséges illatok szálltak a puncsos, forraltboros standok felől. Ekkor még csak szemrevételeztem a felhozatalt, persze több standot megvizsgáltam tüzetesen, de mivel a pénztárcámat otthon hagytam, semmire sem csábultam el. :) Hazafelé beugrottunk bevásárolni másnapra, és döbbenten tapasztaltam, hogy a helyi Spar messze jobb felhozatallal rendelkezik, mint bármelyik hazai társa. Alig győztem válogatni a különféle sajtok közül, nem beszélve a péksütemények és tejtermékek pultjáról... Egyébként is nagyon szeretek külföldön élelmiszert venni, úgyhogy egy ilyen vásárlás is az "élmény" kategóriába megy nálam. :) 

Szombaton reggeli után útnak indultunk a Stephansplatzhoz. Egyrészt nem titkolt vásárlási szándékkal, másrészt pedig a Stephansdom előtti vásár miatt is. A vásárlási körút után elindultunk a Hofburg irányába. Itt is találtunk néhány bódét, de a kínálat nem volt kifejezetten említésre méltó. A nagyobb helyeken jóval több volt a kézműves árus, én pedig főleg őket részesítem előnyben. A Hofburgon átsétálva találtunk lófejet öltött tangóharmonikást, akinek adományoztam némi eurót a frappáns kinézetéért :), de a lényeg a két múzeum közötti tér volt, ahol szintén egy nagyobb forgatag kapott helyet. Itt már aztán lehetett válogatni, találtam is vásárfiát szép számmal. :) A Mariahilfestrassén megállapítottam, hogy ez a helyi fashion street: egymást érték a ruha-cipő-és egyéb üzletek, minden nagyobb márka képviseltette magát. A nagy séta és a csípős hideg meghozta az étvágyunkat: ideje volt visszazarándokolni a Fieglmüllerhez, Bécs legrégebbi és leghíresebb vendéglőjéhez. Sejtettem, hogy nehéz lesz asztalt vadászni magunknak, főleg mert már foglalni sem lehetett előre, de azért megpróbáltuk, hátha felszabadul egy asztal a számunkra is. Sajnos nem jutottunk be, már az utcán kígyózott a sor, úgyhogy nem is feszegettük a kérdést. Talán jobb is volt így, mert a szerencsés véletlenek megint összejátszottak: egy családias hangulatú, gyertyafényes ebédet költöttünk el itt.  Az eredeti terv szerint Wiener Schnietzelt szerettem volna rendelni, úgyhogy nem volt kifogás, azt ettünk. :) A szokásos krumplisalátához képest itt igazi, ecetes salátát kaptunk; csodás volt minden. Az egészet kávéval és egy szelet Sacher tortával zártuk.

Ebéd után visszaindultunk a Stephansdomnál található vásár irányába, de csalódás volt. Az előző, Karlskirchés forgatagot sokkal hangulatosabbnak találtam. Kisebb is volt, beláthatóbb és a tömeg is jobban oszlott el. Itt mindenki bezsúfolódott a bódék közé, ezért rettentő nehézkesen lehetett csak közlekedni. Innen elég hamar elmenekültünk, vissza a Karlskirchéhez, ahol végre vásárolhattam is kedvemre. :) 

Vasárnap lustálkodva indítottuk a napot. Délelőtt a hozzánk közel eső Belvedere palota kertjében sétáltunk, és az ottani vásárt is körbejártuk. Itt is elcsábultam néhány vásárfiára, de már igyekeztem visszafogni magam. :) A palota igazi fenséges, uralkodóhoz illő épület, tavasszal és nyáron csodaszép lehet a kertje is; itt most kissé kopárnak hatott. Ez viszont mit sem csorbít az élményen, fantasztikus volt látni. :) 

Kora délután értünk csak oda az Albertinához. Korábban meglestem a honlapját és örömmel vettem észre, hogy néhány Monet- illetve Van Gogh festmény is megtekinthető. Már maga az épület lenyűgöző volt, de a beltér még inkább. Óriási csillárok lógtak a plafonról, mindenütt aranyozott díszítés, márványszobrok és széles lépcsősorok fogadtak. A harmadik emeleten kezdtünk, onnan csurogtunk le szintről szintre. A Monet festményekből épp csak egy teremnyit találtunk, de ez a terem messze felülmúlta az összes többit. Annak a néhány Van Goghnak is nagyon örültem, de konkrétan ők ketten érdekeltek igazán, a többiek annyira nem. Ennek ellenére más szép festményeket is megtekintettünk, de itt is azt érzékeltem egy idő után, hogy kezdek betelni a látvánnyal. Annyi vizuális inger ért, hogy a végén már kissé besokalltam. Több, mint két órát töltöttünk el, elég is volt ennyi. :) 

Ami meglepett, hogy a Dürerek egy berendezett szobában kaptak helyet, ahol császárok portréi függtek, korabeli bútorok és csillárok díszítették a szobákat. A nyuszinak nagyon megörültem! :) A múzsák csarnokában kíváncsian betűzgettük a neveket, én megcsodáltam a szép munkákat. Összességében szuper délutáni program kerekedett belőle! A kiadós múzeumi dózis után ismét ebédnézőbe indultunk, ezúttal nem választottunk kifejezetten beülős helyet. Mivel vasárnaponként meglehetősen kevés hely tart nyitva, a vasútállomásra mentünk, ahol egy helyi étkezdében ettünk egy menüt. A levegő érezhetően csípőssé vált, úgyhogy nem is maradtunk sokáig a hidegben, inkább visszavillamosoztunk a szállásra. Hétfő reggel pedig indult is haza a vonatom. Élményekben gazdag hétvége volt, igazi karácsonyt idéző, karácsonyi hangulatot megalapozó hétvége. :) 

Bécs még mindig csodaszép város, a vásárok igazán lenyűgözőek, de a kedvenceim határozottan a Karlskirchénél, illetve a Belvedere kastélynál található vásárok voltak. Ezeket jó szívvel ajánlom. :) A helyi közlekedés is nagyon ügyesen ki van építve; mindenhova jár villamos, busz vagy metró. Egy hétvégére kiruccanni, inni egy jó kis puncsot és mézeskalácsot majszolni - nem is kell ehhez olyan messzire menni. :)

Pupillánál olvastam ezt a havi Témázós posztot és nagyon megtetszett, főleg, mert magam is kissé érintett vagyok a témában. :)

Zenész családból származom, mindkét szülőm zenetanár, így én szó szerint a zene bölcsőjében nevelkedtem. Nálunk mindennapos a zene, akár hallgatva, akár koncertre járva, de valamilyen módon átszövi az életünket és meghatározza a dallamokhoz való kapcsolatunkat. Én magam is jártam zeneiskolába, fuvolázni és zongorázni tanultam, felnőttként viszont már csak az aktív zene iránti igény maradt meg. Rendszeresen hallgatok zenét, mindenféle műfajban. Különösen rajongok a filmzenékért. :) Hans Zimmer és Alexandre Desplat a két fő szívcsücsök. Főleg vonatozás közben, de tanulás, színezés és olvasás alatt sem vetem meg a zenehallgatást.

Több olyan olvasásélményem van, ami konkrét zeneszámokhoz kapcsolódik. Ezeket egyébként egy külön polcon is gyűjtöm. Mivel mindig lóg a fülemben a fülhallgató, elkerülhetetlen, hogy olykor-olykor ne alakuljon ki egyfajta tapadás a könyv és az aktuálisan hallgatott zene között. Némelyik olyan erősen átitatta az élményt, hogyha az adott számot hallgatom, egyből fel tudom idézni azt a könyvet, amihez kapcsolódik. Nem feltétlenül a történetét, inkább a benyomásaimat, az érzéseimet, amit olvasás közben kiváltott belőlem. Egyébként a BA szakdolgozati témám is a zene és az irodalom kapcsolata volt, de elég specifikusan, kizárólag a szimbolizmust érintve. Mallarmé és Debussy emblematikus műve, az Egy faun délutánja olyan példa, amit a mai napig bátran fel merek hozni, ha erről van szó egy beszélgetésben. Mindkettő hatott egymásra, de időrendben Mallarmé volt az első, utána írta meg a Faunt Debussy, és vált egyúttal világhírűvé szerte a világon. Csodás művekről van szó, melyek nem csak egymásra, hanem a különféle művészeti ágakra is erőteljes benyomást tettek. Erről a témáról órákig tudok beszélni, úgyhogy itt abba is hagyom. :)

Pupihoz hasonlóan én is imádtam felfedezni egy-egy várost Dan Brown segítségével, mi több, ő sarkallt arra is, hogy megnézzem Firenzét. Persze nélküle is épp eléggé érdekelt, de ő tette fel azt a bizonyos pontot az i-re. Ha olyan helyről olvasok, ahol magam is jártam, szinte euforikus öröm jár át. Főleg a skandináv könyveknél éreztem hasonlót, a Millenium trilógia, valamint a Nils Holgersson kapcsán. Mivel én is ott barangoltam, ahol a szereplők, ezáltal még megfoghatóbbá válik egy-egy részlet, még közelebbinek érzem a leírásokat. Ezt talán a személyes kötődésem jobban felerősítette, de hasonló boldogságot vált ki belőlem, ha Párizsról, Rómáról, esetleg más kulturálisan gazdag városról olvasok, ahol még nem jártam. Inspirálnak, ösztönöznek ezek a könyvek - elérik, hogy még inkább vágyjak az adott országba. Rowling álnéven írt krimisorozata, a Cormoran Strike pedig tökéletes londoni kalauz. Nem csak a csillogó, mindenki által ismert nevezetességekről mesél, hanem London szépséghibáiról; a szűk sikátorokról, az elhagyatott utcasarkokról.

Ami a festészetet illeti, rajongok a csodaszép képekért. A Leány gyöngyfülbevalóval című könyvet tulajdonképpen a holland kirándulásunk után ejtettem meg és így még jobban jött ki a lépés. A delfti vásártéren járva, egészen olyan érzésem volt, hogy ott el tudom képzelni az eseményeket, olyan valóságosnak tűnt, mintha magam is igyekeztem volna a Vermeer rezidenciába, Griet nyomában. Vermeer nagy hatással volt rám, ezért Delftben meglestük a szülőházát, ami azóta egy szuper kis múzeum lett. Sajnos az eredeti képről lecsúsztam, mivel Hágában őrzik, de a bakancslistámon előkelő helyen szerepel a megtekintése. A Da Vinci-kód nagy része is a párizsi Louvre-ban játszódik, ott Da Vinci remekműve, a Mona Lisa áll a középpontban, de más Da Vinci festmények is sorra kerülnek. Bár talán a romantikusságomból kiderül, hogy leginkább az impresszionistákkal ápolok szoros kapcsolatot (Monet, Renoir), épp ezért a Musée d'Orsay az egyik vágyálmom, hogy oda eljuthassak, de a Louvre is épp akkora kíváncsiságot vált ki belőlem, mint az impresszionista mesterművek lakhelye. 

Ha valakit érdekel a portréfestészet, annak szívből ajánlom az egyik kedvenc írónőm, Isabel Wolff könyvét, ami egy chick litbe oltott portéfestői kalauz. A főszereplő, Ella Graham is festőként dolgozik. Általa még inkább megismerjük, mire is kell odafigyelni egy portré esetén, kik a megrendelői, milyen technikákat alkalmaz. Szerintem nagyon érdekes könyv, számomra igazán nagy élmény volt! A romantikus sztorin kívül egészen új köntöst kapott ezzel a festészeti kikacsintással. :)

Többször is találkoztam már az interneten ezzel a kávés kérdezz-felelek listával, és mivel rég volt book tag-es bejegyzés, igyekszem kompenzálni a dolgot. :) 

A kávéhoz fűződő kapcsolatom az egyetemen erősödött meg. Korábban sosem ittam kávét, csak kakaót, de a koránkelések, a folyamatos ingázások rendesen igénybe vették a kényelemhez szokott szervezetemet, így szép lassan rászoktam a tejeskávéra. Én a sok tej + kevés kávé típus vagyok, aki inkább csak a hangulatáért és a finom édes ízéért issza, feketén képtelen vagyok, ahogy édesítő/cukor nélkül sem. Leendő tanárnéniként még inkább értékelek egy olyan pillanatot, ahol szusszanhatok a kanapénkon egy bögre finom tejeskávéval. Szinte a mennyekben érzem magam! 

Hmm, bevallom, J. K. Rowling álnéven írt krimisorozatával, a Cormoran Strike sorozattal éppen így jártam. Az első kötetet, a Kakukkszót majdnem abba is hagytam, de végül a kíváncsiságom felülkerekedett és a végére tényleg belejöttem. A második részt klasszisokkal jobban élveztem, úgyhogy a harmadik is mihamarabb sorra kerül!

Természetesen törvényszerű, hogy ilyenkor mindenkire rájön az újraolvashatnék, és ahogy észrevettem, a Harry Potter igazi örökzöld. Én is szívesen nekiugranék a teljes sorozatnak, de a jelen helyzetben nem lenne túl szerencsés. :) Attól tartok, nagyobb kedvvel falnám az oldalakat, mint hogy portfóliót írjak. (Ez talán nem is olyan meglepő, ugye?) 

Lehetetlen vállalkozás csak egyet kiválasztani... Mindig is mesés típus voltam. Ahogy korábban említettem, az esti mesés rituálé része volt az Andersen-, illetve a Grimm- és Benedek Elek-féle történetek, de az utóbbi nagy kedvencem a Nils Holgersson volt. Teljesen elvarázsolt felnőtt fejjel is. Imádtam! Ennek ellenére Andersen bácsinak és a többieknek örök helye van a szívem csücskében. :) 

5. STARBUCKS – Egy könyv, amit mindenhol látsz.

7. A TÖKÉLETES KEVERÉK – Egy könyv vagy sorozat, ami keserédes volt, de mindeközben tökéletes.

Anna Gavalda Édes életünk c. novelláskötete keserédes, mert rólunk, fiatalokról szól, mégis tökéletesen bemutatja az élet mókuskerekét, ahol az ember szép lassan elveszti az élete értelmét. Mindezt olyan köntösben tálalja a francia írónő, ahogy azt tőle már megszokhattuk: őszintén, kendőzetlenül, megrendítően. 

A Rosie projektet több kedves ismerősöm is dicsérte, engem mégsem vett le a lábamról. Sajnálom, hogy ilyen rosszul sült el a találkozás, de reménykedem, hátha a folytatás már jobb élményként marad meg. Még lehet ez egy fantasztikus barátság kezdete is, ki tudja? :)

(Képek forrása: Pinterest)

Régi-régi adósságom róttam le most ezzel a látogatással, ugyanis egy ideje nagyon szerettem volna eljutni rá. Semmit nem tudtam róla azon kívül, hogy látássérült emberekről szól, az ő világukról. Amikor a mentorom megkérdezte, lenne-e kedvem elkísérni az ötödik osztályt, boldogan mondtam igent erre a kedves invitálásra. Alig vártam a pénteket, hogy végre a saját szememmel is láthassam, mitől is olyan nagyszerű ez a hely. 

Én nem tudtam, hogy látássérültek az idegenvezetők, mi több, így aktív résztvevői a kiállításnak. Fogalmam sem volt a forgatókönyvről, ezért minden a meglepetés erejével hatott. 8 fős csapatokra osztottuk a gyerkőcöket, én a harmadik csoporttal mentem be. Előtte a bejáratnál látható képernyőn figyeltem az interjúkat - már amennyire a gyerekfelügyelet ezt lehetővé tette -, de nem lettem sokkal okosabb. Amikor beléptünk a befogadó térbe, egy kedves fiatalember lépett oda hozzánk. Bemutatkozott, majd közölte, hogy először a Braille írással fogunk megismerkedni. Pár szóban mesélt az írás történetéről, utána következett a magyarázat. Szerintem iszonyú nehéz rajta kiigazodni, nekem nem is igazán sikerült rájönnöm a logikájára, de a gyerekek szinte azonnal belejöttek. A bónusz a saját, Braille írással elkészített névjegykártya volt. :) Ezt egy speciális írógéppel készítettük el, mindenki rettentően élvezte. :) Sajnos nem jutott mindenkiére idő, mert a beosztás eléggé szoros. Ideje volt elkezdeni a túrát!

Az ajtó bezárulása után rögtön hangos visítás tört ki: "milyen sötét van, nem látok senkit, jaj, kinek a kezét fogtam meg?". Képzelhetitek, mekkora kavarodás volt. :D Egy kedves, barátságos, meleg hangú vezető köszöntött bennünket, Elemér. Már a neve nagyon tetszett, hát még amikor kiderült, milyen fantasztikus ember és milyen jó humora van! Elemér mesélt egy pár szóban magáról, és elmondta, ő a többiekhez képest némi előnyre tett szert, hiszen látóként született, 53 évesen vakult meg. Egyik pillanatról a másikra kellett lezárnia az addigi életét - mérnökként dolgozott -, és beleszoknia az új helyzetbe. Pusztán a fényeket érzékeli, tapintással és bottal közlekedik a mindennapi életben. A túra során bejártunk egy lakást, megtapogattuk a csempéket, a kanapét, a tükröt; jártunk az utcán, ahol egy motort és egy autót kellett kikerülnünk, a piacon zöldségeket és gyümölcsöt "néztünk", majd a természetben egy kicsi fahídon haladtunk át, szép libasorban. 

Legtöbbször 4 gyerek lógott rajtam, ezáltal én is úgy közlekedtem, mint egy pingvin, pici, apró lépésekben, de így semmibe sem rúgtam bele, vagy nem is volt lehetőségem hasra esni. Egyébként is nagyon tudatosan építették fel ezt a bemutatóteret; semmilyen veszélyes eszköz sincs benne, teljesen biztonságos. Elemér eközben elmondta, hogy a látók és a látássérültek világa semmiben sem különbözik egymástól, hiszen ugyanabban a világban élünk. Pusztán csak másképp fogjuk fel az ingereket, másképp értelmezzük a rend fogalmát. Ő a megszokott ritmusban, a megszokott útvonalakon közlekedik. Sokszor illatok vagy éppen jellegzetes járdai hibák is segíthetik a tájékozódásban. Mesélt nekünk a fehér bot használatáról, miben segíti őt, hogyan képes ezáltal a metróval közlekedni. A boltban visszajáró vendég, mindenből a legfrissebb árut kapja. Szeretik Elemért - bár ezen egy cseppet sem csodálkozom - és elárulta, soha, még egyetlen alkalommal sem verték át, amikor fizetett. 

Az utolsó állomás egy láthatatlan büfé. Itt nem kötelező a fogyasztás, hiszen tapintással tudjuk csak megállapítani, milyen pénz van nálunk. A papírpénzt nem is igazán tudják megállapítani, a fém érméket viszont igen. Az egyik kislány, Fanni, megvendégelte az egész csapatot egy-egy zacskó ropival a saját zsebpénzéből. :) Nem véletlenül a szívem csücske ez az osztály! ♥

Elemér segítségével kicsit beleláthattam, milyen is egy látássérült élete, hogyan boldogul a mai világban. Többször is hivatkoztam Sheila Hocken könyére, az Emma meg én c. fantasztikus olvasmányra, ami az októberi kedvencem lett. Azt gondolom, a történet is mély hatást gyakorolt rám és hozzájárult az élményhez. Nekünk ez játék, szórakozás, de számukra a rideg valóság. Fájó ebbe belegondolni, mégis azt hiszem, ezen információk birtokában sokkal okosabb lettem és egy olyan tudást kaptam, aminek köszönhetően bátran lehetek segítségére bármelyik látássérült embertársamnak. Számomra magával ragadó élmény volt, amit Elemér tett igazán felejthetetlenné. Bebizonyította a gyerekeknek és nekem is, hogy attól, hogy valaki vak, még élhet teljes életet. Segítségre van ugyan szüksége, de ha nem korlátozzuk, ugyanolyan esélye van a boldogságra és az örömre, mint bárki másnak. 

Tizenéves koromban találkoztam először Bridgettel. Anyukám mondta, hogy nézzem meg, biztos tetszene nekem is. Eleinte kétkedve fogadtam, nem bíztam benne, hogy élvezni fogom, de ahogy az lenni szokott: óriásit tévedtem. Minden kockáját imádtam és azóta az egyik kedvenc romantikus komédiám, amit évente minimum egyszer újranézek. :) 

Ami az új részt illeti, a Bridget Jones babát vár című filmet, természetesen engem is nagyon lázba hozott. Nem azt mondom, hogy számoltam vissza a napokat és vágtam a centit, erről szó sincs. Szimplán úgy gondoltam, majd egyszer megnézem. Nem is feltétlenül moziban, akár itthon is. Kivárom, gondoltam én. Na de, ha az embernek van egy elég lelkes húga, aki amúgy is szeret mozizni, akkor nincs mese. Mivel úgyis fontos dologból kifolyólag be kellett utaznom a fővárosba, összekötöttem a kellemest a hasznossal, így néztük meg tegnap este az egyik budapesti pláza mozijában. Az előzetest többször is láttam, angolul, magyarul, rövidítve, kibővítve, szerintem minden létező formában. Ellie Goulding száma már többször utolért az interneten, tehát a főcímdal sem volt ismeretlen a számomra. Szeptember 15-e, a premier után izgatottan lestem az értékeléseket. A nagy többség elégedett volt vele, így az én kíváncsiságom is nőttön-nőtt. 

A történet szerint Bridget Jones egyedül él, véget ért a grand amour Mark Darcyval. Eközben egy nagyobb tévé társaságnál dolgozik mint hírszerkesztő, körbevéve 30-as kollégákkal. Nem csoda, hogy kissé elveszettnek érzi magát közöttük. Az egyik lelkes kolléganője, Miranda unszolására beleegyezik, hogy elkísérje őt a helyi zenei fesztiválra, ahol találkozik a sármos Jack-kel. A találkozást egy kósza kaland követi, majd Bridget hazamegy annak tudatában, hogy a rövidke liezonjuk egyikőjüknek sem jelentett semmit. Csak hogy bonyolódjanak a dolgok, felbukkan az angol úriember, Mr. Darcy is. Bridget egyik barátnőjének keresztelőjénél futnak egymásba, aminek a vége hasonló séma szerint alakul: az ágyban kötnek ki. Pár héttel később Bridget változást kezd észlelni maga körül: állandó sportolás mellett is hízik, étvágya pedig hirtelen megnő. A barátok ezúttal is segítenek, és kiderül: Bridgetből bizony anya lesz. De akkor ki is az apa? A jóképű amerikai a fesztiválról vagy a régi, nagy szerelem?

Tulajdonképpen a leírásból egy teljesen átlagos romkom receptje rajzolódik ki, ehhez képest a film rettentően szórakoztató! Majdnem minden jelenetben történik valami vicces, amin nagyokat lehet nevetni. Renée Zellweger a szörnyű, agyonplasztikázott arca ellenére is képes hozni a Bridget-féle mimikát, ami szinte már hozzátartozik a karakterhez. Colin Firth felett kissé eljárt már a kor, de még ugyanannyira szívet dobogtató, mint a legelső találkozáskor. Patrick Dempsey, az új rivális pedig hozza a szokásos szerepét: szívdöglesztő és ellenállhatatlan Mc Csábító. Egészen a bemutatóig titok övezte Emma Thompson szerepét, aki a forgatókönyv írásban is aktív résztvevőként vett részt a munkálatokban, ám Bridget nőgyógyászaként valami zseniálisan alakította a kissé fekete humorú, pikírt doktornőt. :) A többi karakter változatlan: Gemma Jones és Jim Broadbent továbbra is Bridget szüleiként biztos támaszt nyújtanak lányuknak, ám Bridget anyja ezúttal már politikai babérokra is tör. Éppen lánya helyzete járul hozzá a kampánya teljes győzelméhez. Bridget barátai megházasodtak, anyákká és apákká váltak, tehát Bridget bőven kap hasznos tanácsokat. 

Nekem kissé hiányzott Daniel Cleaver, akit ugyebár Hugh Grant testesített meg, ám a film elején egy érdekes és némiképp megdöbbentő csavarral oldották meg a távollétét. Az az igazság, hogy Daniel és Mark között annyira érezhető volt a folyamatos feszültség Bridget kegyeiért, hogy ezt az új karakter, a kedves és bohém Jack nem igazán tudta tartani. Épp ezért esélye sem volt Mr. Darcy mellett. Meg persze nálam sem, én továbbra is #teamMark vagyok. :))

Bridget tökéletesen megtestesíti az egyedülálló, nagy vágyakat dédelgető negyvenes korosztályt, aki kissé nehezen veszi fel a fordulatszámot a növekvő igényekkel, legyen az zenei piac vagy éppen Instagramra posztolt ebéd. Az előbbihez Ed Sheeran kapcsolódik egy vicces jelenet kapcsán. :)) A készítők ügyesen reflektáltak a mai fogyasztói társadalomra, és képesek voltak ezen csavarintani egyet, hogy a végeredmény ne szánalmas, hanem éppen mulatságos és önmagát is elfogadó legyen. 

A két férfi harca tulajdonképpen végigkíséri az egész filmet és Bridget csak a szülőszobában dönti el végül, kit is választ. Az eredménnyel tökéletesen elégedett voltam, a befejezéssel pedig annál inkább. :) A zenék továbbra is zseniálisan lettek kiválogatva, a soundtrack albumot érdemes kimazsolázgatni, tele van jobbnál jobb zenékkel. :) A filmzene Craig Armstrong nevéhez fűződik, aki talán az Igazából szerelemből lehet ismerős. A legújabb Bridget Jones részhez is gyönyörű témákat álmodott meg. 

Tetszett, hogy megőrizték a Bridget Jones-féle bájt és esetlenséget, de ez remek humorral, helyzet-és jellemkomikummal, és frissülő, modern vonallal párosult. Szórakoztató és kikapcsoló, de olykor kissé drámai is: az egyedülálló anyák küzdelme, a szinglilét és a párkeresés állandó mókuskereke végig ott lebeg a humoros jelenetek felett. Itt már érezhetően léptek egyet előre az alkotók és joggal: Bridget ezután már komolyabb szerepben tűnik fel és remélhetőleg, ebbe a helyzetbe is ugyanannyi boldogságot és örömet tud csempészni, mint a szinglilét problémáinak megoldási kísérleteibe. :) 

Kedvenc jelenet: Mark és Bridget újratalálkozása a keresztelőn és az utána történő jelenetsor - itt a zene valami elképesztően klappolt, és közben megszállt az a nosztalgikus érzés, ami az első rész kedvességét hozta vissza számomra. Plusz a vége. :) 

Kedvenc zene: az előbbi jelentből kiindulva egyértelműen Knox Brown & Gallant - Reignite . 

Kedvenc szereplő: a doktornő, Bridget és Mark Darcy, természetesen! Nekem ő örök! ♥

Értékelés: 9/10 - Daniel Cleaver hiánya miatt kap egy kicsi levonást. Ezt leszámítva biztosan újranézem még egy párszor. :) 

Eredeti cím: Bridget Jones's Baby

Rendező: Sharon Maguire

Időtartam: 123 perc

Bemutató dátuma: 2016. szeptember 15.