Book tagelek, avagy egy kis félévi összegzés • 2016

augusztus 01, 2016

Pupillánál láttam ezt a taget, és most, hogy blogom is van, szívesen kitöltöm én is. :) Egyébként is szívesen írok összegzéseket, rajongok a listákért, úgyhogy ez a tag abszolút nekem való! Ez a bizonyos Mid-Year Book Freak Out Tag kicsit ráncba szedi az eddigi olvasmányaimat, úgyhogy nem is csigázok továbbra senkit, lássuk. :) 

1. A legjobb 2016-os olvasmányom


Hmm, bevallom, ez elég nehéz kérdés. Ahogy végigpörgettem az eddigi olvasmányaimat, jó pár olyan könyvet olvastam az idén, ami nagyon megfogott. Legutóbb a Hívják a bábát érdemelte ki az elismerő öt csillagomat (ezt elég ritkán osztogatom), de ide sorolhatnám még A párizsi feleséget, vagy a Siena lányát is. Ez utóbbinak valami egészen gyönyörű a borítója! Nem hagyhatom ki Tracy Chevalier A hölgy és az egyszarvú című könyvét sem, aki ugyan nem adta könnyen magát, mégis lekenyerezett. :) 
    
2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastam 

Ez elég egyértelmű. A Csokoládés barack elsöprő sikert aratott nálam, pedig tartottam tőle, hogy megugorja-e a második szintjét (sokakkal ellentétben nekem jobban tetszett, mint az első rész), de nem kellett volna félnem. Cseppet sem. :) Tökéletes lezárást írt hozzá Harris, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Továbbá folytattam a D.A.C. sorozatot is, de ez utóbbi megmaradt a kellemes, egyszerolvasós élménynek, a Csokoládé 3. része elorozta a legjobb befejezés címet. :)
                                                     
3. Friss megjelenés, amit még nem olvastam, de szeretném

A parfüm titkos útjait már a Parkos megjelenések között is kiszúrtam és magammal is hoztam még a Könyvfesztről, de tartogatom a rosszabb időkre. :) Hamarosan viszont biztosan sorra kerül, még a nyaralásra is elhoztam magammal. Szerintem idő kérdése és nekiállok.
                          
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Nagy HP rajongóként természetesen én is a "nyolcadik rész", a Cursed Child szövegkönyvét várom a leginkább. Tutira karácsonyi meglepinek fogom kérni. :) Ezen kívül Colm Tóibín Brooklynjával is szemezek, szerintem nekem való. :)                                     

5. Legnagyobb csalódás

Ez sajnos több könyvre is igaz az idén... A legnagyobb alighanem Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyve, amit még a nagymamámtól kaptam a névnapomra és lelkesen dedikáltattam is, de sajnos elég keserű szájízt hagyott maga után... Ennek ellenére nem adom fel az ismerkedést az íróval, inkább csak pihentetem és kivárom a megfelelő időt. 

6. Legnagyobb meglepetés 

Hívják a bábát, illetve a Siena lánya is megfelel a kitételnek. Egyiknél se gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog, pedig így történt. :)

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számomra új)
Hmmm... Böszörményi Gyulától még nem olvastam eddig, de a Leányrablás Budapesten szépséges, Monarchia-beli borítója megfogott. Az első rész teljesen magával ragadott, de a másodikban kissé csalódtam. Ennek ellenére kíváncsian várom a befejező részt, mindenképpen el fogom olvasni. Az íróúr stílusa kellemesen meglepett, igazán sodró lendületű, izgalmas, lendületes és korhű történetet írt, amit vétek lenne kihagyni! 

8. Legújabb könyves szerelem

Nicolas Barreau új könyve megint elvarázsolt. Párizs, szerelem, romantika, bohém művészi világ, titokzatos levelek, hmm... Tökéletes olvasmány egy esős délutánhoz!

9. Legújabb kedvenc karakter

Ambrozy Richárd abszolút ide való, valamint Pia Tolomei is, a Siena lányának főszereplője. De Jean-Luc-öt, ezt a fiatal, hebrencs francia fiút is kedveltem. :)

10. Egy könyv, amin sírtam

A Levelek Skye szigetéről. Nem zokogtam rajta, de megérintette a lelkem. :') 

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A már említett Barreau könyv, a Hölgy és az egyszarvú (többször is megnevettetett), és a legújabb Bexi rész Leiner Laurától. Ez utóbbin rengeteget nevettem, sokszor sírva is. :)

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttam



Ove, Ove, Ove, és megint csak Ove! Imádtam a könyvet is, a tavalyi évem egyik legkiemelkedőbb olvasmánya, de filmben is ugyanannyira lenyűgözött ez a keserédes történet, mint olvasva. Backman egy zseni, és svéd, és annyira tökéletes, hogy az nem is igaz. Már betáraztam a másik két könyvével is. :) A film is fantasztikus, tökéletes alakításokkal, igazi skandináv humorral. Aki még nem látta, sürgősen nézze meg!

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtam


A legtöbb csillagot a Leányrablásra kaptam, de a Skye szigetéről szóló értékelésemet is szeretem. Tükrözi a bennem zajló érzelemkavalkádot, ami olvasás közben dúlt bennem.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltam (vagy kaptam)


Nem túl sok könyvet szereztem be idén, de közülük kiemelkedik az új Barreau, mert a barátomtól kaptam :)), illetve a Parfüm titkos útjai, mert a borítója és a címe is megfogott. :) 

15. Melyik könyveket szeretném elolvasni az év végéig? 



Talán ezek () azok, amik különösen érdekelnek. :) Camus-t az egyik egyetemi tanárnőm fordította a férjével, így már csak szakmailag is érdekes; a Selyemhernyót azért, mert a Kakukkszót is szerettem; a Jéghercegnőt pedig csak úgy. :) Skandináv krimi, svéd írónő, ráadásul még sosem olvastam tőle. Szerintem nem is kell több érv!

Hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Dejó, dejó! :) Örülök, hogy kedvet kaptál! És szerintem pont kapóra jön egy blog-kezdésnél, hogy számba vedd valami alapján így az eddigi idei olvasmányokat. :)
    A Hívják a bábát én is fogom olvasni, már felfigyeltem rá, és jók a vélemények.
    Csatlakozom hozzád, szerintem is a második rész jobb volt az elsőnél a Csokoládé trilógiában. A barackig még eddig nem jutottam el, de tervben van. :)
    Ovét szeretnénk megnézni hamarosan a moziban. :))) Kíváncsi vagyok az adaptációra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezer bocsánat a kései válaszért, de a nyaralás kicsit közbeszólt. :) Köszönöm! :) Meg azt is, hogy ilyen lelkes vagy. :)) Ó, kíváncsian várom már a véleményed a Hívják a bábáról, nekem nagyon tetszett. :) Azt olvastam, hogy neked is jobban tetszett, ez kicsit meg is nyugtatott, hogy talán nem reménytelen a dolog. :) A barack is nagyon jó, érdemes mihamarabb sorra keríteni! Bár tudom, nem könnyű, olyan sok a jó könyv. A túl sok könyv, túl kevés idő nálam is gyakran érvényesül... :) Ove meg... hát azt muszáj megnézni! :)

      Törlés